Az Idő végtelen körforgása

…

Az ember élete, így az Idő egy egymást követő szakaszokból álló „fonál”. Ezeknek a fázisoknak köszönhetően következhet be az egyén folyamatos előrehaladása, egyik csoportból a másik csoportba kerülése. Az ember kizárása (halála), majd újraintegrálódása (újjászületése). Úgy is mondhatjuk, hogy az Idő egységekből, periódusokból épül fel. Ezek az emberi élet legfőbb szakaszai, melyek annak fordulópontjain nyugszanak. Az egységek, periódusok a kultúra által jelképes megfogalmazásokban nyernek […] közösségi érvényt.

Átmeneti rítusok férfiaknál és nőknél

…

Az egyik szakaszból való átlépés a másikba jelentős eseménynek számít mind az egyén életében, mind a közösség szerkezetében. Éppen ezért az emberi élet fordulóihoz fűződő szokásokat a közösség valamennyi tagja tudomására kell hozni. Ezek a szokások lehetnek keresztelők, esküvők vagy akár temetések stb. A néprajztudomány átmeneti rítusoknak nevezi őket. Az átmeneti rítusok segítenek az egyénnek elhagyni az addigi helyzetét és elfoglalni az újat. A státusz lehet társadalmi, anyagi, biológiai, sőt még érzelmi is.

Az emberi élet legfőbb fordulópontjaihoz fűződő szokások:

• születés
• keresztelő
• házasság / katonaság
• temetés stb.

…

Mindkét esetben egy időben és térben átmeneti állapotot jelentő beavatást láthatunk. Az egyének kikerülnek a gyermekek társadalmából, abból a családból, ahová beleszülettek, és bekerülnek a felnőttek társadalmába. Férfiak esetében a katonaságba, nők esetében a férj családjába. Az átmeneti rítusoknak visszatérő motívumai az elmúlás és az újjászületés. Mindkét esetben a gyermek meghal, de újjászületik férfi, illetve asszonyi minősítésében.

…

…

…

Az Idő előrehaladása

…

A halál – az elmúlás – életre hívja a múló Idő elgondolását. Minden kultúra különbözőképpen érzékeli és értékeli az Időt és annak mulandóságát. Sok kultúrában a dolgok kezdetét és végét igyekeznek a születés és a halál gondolatköre által megragadni. Úgy tartják, hogy a halál nem elmulasztja az élőt, hanem „átváltoztatja, vagy átemeli egy más idő-minőségbe”. Számtalan társadalomban az időszámítás egy az adott társadalom számára fontos személy születésével és halálával kapcsolódik össze.

A Katolikus Egyházban az egyházi év Jézus Krisztus születéséhez (a karácsonyhoz) és halálához, illetve feltámadásához (a nagyböjthöz, illetve a húsvéthoz) kötődik. Az archaikus kultúrákban az Újév számítása főként az élelemkészlethez kötődő rítusoktól függött. Számtalan kultúrában a téli napforduló a születésre utal, a tavaszi napéjegyenlőség és a nyári napforduló a menyegző idejére míg az őszi napéjegyenlőség a temetésre.

…

• születés: téli napforduló
• menyegző: nyári napforduló
• halál: őszi napéjegyenlőség

…

Az ember és a Világmindenség egysége

…

Ennél a pontnál kapcsolható össze az individuális és a kollektív ciklikusság, az egyén és a közösség élete. Ha az Idő örök körforgására gondolunk, fokozatosan észrevehetjük a kozmikus-organikus halálkép kirajzolódását. Jusson eszünkbe a kezdetek és végek végtelen egymásba áramlása és visszatérése. Emlékezzünk a természet ciklikusságára: a nap, illetve a hold járására, a napszakok, az évszakok váltakozására.

…

Az Idő fogalma az öt világvallásban

…

Az öt világvallásban ugyancsak különbözőképpen jelenik meg az Idő fogalma. A kereszténységben kétféle időértelmezést láthatunk. A lineáris (ld. eszkatológia), valamint a ciklikus (ld. a porból porrá válás) felfogást. Az iszlámban szintén szemtanúi lehetünk a lineáris elképzeléssel párhuzamos jelenlévő ciklikus gondolkodás hittételének. Végül, de nem utolsó sorban a brahmanizmusban, valamint az indiai és kínai buddhizmusban a szanszára vagy szamszára jelenik meg.

A halál „dehumanizációja” által messze kerültünk a kozmikus-organikus halálképtől, amely az elmúlást a természetbe való visszatérésként fogja fel. A megsemmisülés helyébe a szelíd, csendes áldást lépteti. Az élet és a halál összefonódik az ismétlődő ciklikusságban, összekapcsolódik a pusztulás és az újrasarjadás körforgásában. A halál nem rombol, hanem egyesíti az embert a természettel, s a természet által az egész univerzummal.

…

A kozmikus-organikus halálkép szerint a halál…

• nem pusztít, hanem teremt;
• nem szétszakít, hanem egyesít;
• nem mechanikus, hanem természetes;
• egyesülés a természettel –> egyesülés az univerzummal.

…

Álom és ébrenlét határán

…

A változás törvénye az egyesülés irányába mozdítja el a dolgokat. Az ember alá van rendelve a természetnek, így az elalvás és az ébredés kicsinyített mása a halál és a születés. Az egyén életében felfedezhető legrövidebb ciklikus folyamatok az álom és az ébrenlét egymást váltó fázisai, amelyek párhuzamba állíthatók a természet évenkénti pusztulásával és újjáéledésével.

…

…

Az emberi lét szüntelen mozgása

…

Az „öregedés […] visszavezet a gyermeki létbe, s […] újraismétli […] a posztembrionális életszakaszokat”: az emberből ismét mag(zat) lesz. Az emberi élet telési és fogyási fázisai hasonlóak a nap éves útjához. A nappalok a nyári napforduló után rövidülnek, míg a téli napforduló után hosszabbodnak. Mindennek alapján párhuzamba állíthatjuk az ember fejlődését a kozmikus történésekkel.

…

…

• A gyerekkor a reggeli Napnak és az újholdnak felel meg.
• Az ifjúkor a tavaszi napéjegyenlőséghez és az első negyedholdhoz kapcsolható.
• A felnőttkort a déli Naphoz, nyári napfordulóhoz és a teliholdhoz rendelhetjük.
• Az időskor az őszi napéjegyenlőséghez és az utolsó negyedholdhoz köthető.
• A megszűnő életet a lenyugvó nap és a kialvó hold jelenti.

A mindig jelenvaló Idő

…

Az Idő örök körforgása az élet és a világegyetem létezésének egyik alapvető jellemzője. Érzékelteti velünk a múlt pillanatait (az emlékeinkben) és a jövő mozzanatait (a terveinkben). Az Idő egy örökös jelenség, amelyet mi, emberek folyamatosan megfigyelünk és átélünk. Bár a múlása lehetőséget nyújt a változásra és ezáltal a fejlődésre, az emberi élet véges. Ezért is olyan fontos, hogy értékeljük az Időt, és a lehető legjobban kihasználjuk azt.

…

…

…

…